Domján Mihály pszichológus előadása (07.03.)
XI. Méz és Meggyfesztivál (06.28-29.)
Egészségfejlesztési Iroda előadásai (12.14.)
Advent 2018
BESZÁMOLÓ: Helyben hogyan? – Fiatalok a településeken konferencia (05.14.)
2018. május 14-én a budapesti Európai Ifjúsági Központban a „Helyben hogyan?- Fiatalok a településen” című konferencián jártunk. A konferenciát a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság (GYIÖT) és a Tudatos Ifjúságért Alapítvány (TIA) szervezte az Erasmus+ támogatásával. Az eseményen több, mint száz résztvevő jelent meg, kis és nagy településről érkező fiatalok, fiatalokkal foglalkozó szervezetek, diák és ifjúsági önkormányzatok képviselői és ifjúságüggyel foglalkozó települési szakemberek voltak.
A nyitó előadáson dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár beszélt a fiatalok közösségi és társadalmi részvételeinek csatornáiról, és állami eszközökről, majd Molnár Bálint az Európa Tanács Budapesti Európai Ifjúsági Központjának igazgatóhelyettese ismertette az Európai Kartát.
A kerekasztal beszélgetésben sok szó esett a fiatalok elvándorlásáról, nagyvárosokba és külföldre költözésről, mely az ország minden régiójában problémaként jelentkezik, hiszen a fiatal ott alakít ki közösséget, baráti kapcsolatokat, gyengül a szülőfalujához való kötődése. A gyerekek személyiségfejlődését nem csak a család és az iskola, egyéb közösségek, hanem a digitális világban kialakított kapcsolatai is nagyban befolyásolják. Ezáltal sajnos csökken a fiatalok társadalmi részvétele.
Az előadások utáni workshop teret biztosított a települési szintű ifjúsági munka szerepelőinek a személyes találkozásra, a tudás és tapasztaltok, jó gyakorlatok megosztására.
A konferencián megfogott minket egy gondolat, miszerint a fiatalok olyanok, mint a vitorlás, és ha meg van hozzá a szél, előre viszi őket, előttük a döntés, milyen lehetőséggel élnek.
Hegedűs Edina és Sebestyén Ivett ifjúsági referens
forrás: TIA
forrás: TIA
fotó: Hegedűs Edina