2018. március 23. és 25. között a Nemzeti Művelődési Intézet
szakmai konferenciát szervezett a Lakiteleki Népfőiskolán
„Minden értéknek legyen közössége!” címmel.
A rendezvény célja volt, hogy az ország minden megyéjéből és a határon túlról meghívott települések bemutassák a már kialakult települési értéktárakat és párbeszédet kezdeményezzenek egymással a kialakult jó gyakorlatokról.
A konferencián Bács-Kiskun megyéből Szank és Jászszentlászló képviselte magát. Szank értékasztalánál az érdeklődők megkóstolhatták a szanki kézműves konyakmeggyet, a meggylekvárt és a szanki mézet, információs szórólapokat kaphattak a település látnivalóiról, szálláslehetőségeiről és a 2018. évi rendezvényekről.
Patkós Zsolt polgármester úr előadásában a helyi jó példákról beszélt, az iskolások hungarikum vetélkedőiről, rajzpályázatról, a hungarikum pályázatból megvalósult kiadványokról és rendezvényekről, a Helyi Érték Kiállítótérről, a kistérségi bemutatkozásokról, és végül minden résztvevőt szeretettel invitált a Méz és Meggyfesztiválra.

Tóth-Deme Anett